A fajok eredete - a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
A Színek Háborúja- A TÁP Varieté és Performance Színház előadása
A piros, a sárga, és a kék szín vitatkoznak a művészetről. Rájönnek, hogy a művészet egyetlen hiteles megnyilvánulási formája a háború. Akcióba lépnek...
A kis vakond, akinek a fejére csináltak - A HOPPart társulat előadása
„akiket lecsinálnak, rögtön becsinálnak és úgy tesznek, mintha nem zavarná őket az orrfacsarás. ám a vakondok, vagy mondjuk ki: a valaki, a bárki, az akárki, nem így tesz. utánajár. miért? miért ne? erről szól ez a szócsavarás. felkelt endre a cserben - versben, hexameterben.”
The Beach- a Kosztolányi Dezső Színház / Urbán András társulatának előadása
A félelem a morál utolsó menedéke. De csak mint negatív lenyomat van jelen. Akit legyőzött a félelem, az legyőzte a morált, ám nem tud immorális lenni sem. A világ közönye a morál első fölmondása. Nem viszonyítási pont, hiányával sem tüntet, nincs, mintha soha nem is lett volna. Albert Camus Közöny c. regénye alapján Szereplők: Mikes Imre Elek Mészáros Árpád Erdély Andrea Béres Márta Rendezőasszisztens, zene: Antal Attila Rendező: Urbán András
Alatta, felette, kintről be, bentről ki - a TÁP Színház előadása
Van egy tucat színész, rendező, igazgató, kurátor, mindenkinek van egy története. A történetek körbe járnak, megszakadnak, már nem is tudjuk, hogy kié is igazán. Keveredik a személyes a közössel a valós a hamissal. Nem kell vigyázni, úgyis csalás…
Színváltások 6. - Egyetemi Színpadok Szemléje
2007-ben, az ELTE egykori Egyetemi Színpadának 50 éves jubileuma alkalmából indult el ez a hiánypótló fesztivál, mely az ország egyetemein működő színházi csoportok legfrissebb előadásait gyűjti csokorba, és mutatja be a budapesti közönségnek. Az intézményhez kötődés ugyanakkor nem szigorú feltétel: a Színváltások inkább egy korosztály fesztiválja.
Szuper Irma- a KoMa társulat előadása
Volt egyszer egy falu, annak pedig egy tanítónője, aki nemcsak betűvetésre tanította a gyerekeket, hanem környezetük tárgyainak megbecsülésére is. És nemcsak szavakkal, hanem össze is gyűjtött egy múzeumra való anyagot, melyet aztán kedves falujának, Monostorapátinak adott. El is nevezték Szuper Irmának.
Marginális- Szakonyi Györk előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
A fajok eredete - a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Marginális- Szakonyi Györk előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
A Színek Háborúja- A TÁP Varieté és Performance Színház előadása
A piros, a sárga, és a kék szín vitatkoznak a művészetről. Rájönnek, hogy a művészet egyetlen hiteles megnyilvánulási formája a háború. Akcióba lépnek...
LátványMűvek: Requiem
A zsenik köztünk élnek. De mi alapján tartunk valakit zseninek? Ki mondja meg, ki és mitől zseni, és ki róhatja fel nekünk középszerűségünket, hacsak nem saját magunk? A beismerés fáj, és az ember elkeseredettségében bármire képes. Bármire…
Teleszterion Színházi Műhely - Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
A „poo-tee-weet” filozófiája, avagy... Mit lehet elmondani a háborúról? Mit lehet elmondani egy emberéletről? Mit lehet elmondani egy regényről? Mit lehet elmondani egy történetről? Egy olyan történetről, amelyben nincsenek drámai konfliktusok, nincsenek hősök, nincsenek miértek, nincsenek okok, nincsenek igazi jellemek... Valami olyasmit, amit a madarak is mondanak? Annyit, hogy „Csipcsirip”? Ez a darab úgy kezdődik, hogy feljön a fény, és úgy végződik, hogy lemegy a fény. És a halálban senki és semmi nincs ott. Még Billy Pilgrim sem.
TrainingSpot Társulat- Marquez-maraton: A világ legnagyobb szállodája; Száz év magány
„…és azt a pillanatot kezdte megfejteni, amelyet épp átélt, egyszerre haladva a megfejtésben és az átélésben… …mintha egy beszélő tükörbe pillantana… tudta, hogy soha többé nem lép ki ebből a szobából, mert úgy volt elrendelve, hogy a tükrök (vagy trükkök) városa szétszóródik a szélben és kihull az emberek emlékezetéből…”
A fajok eredete - a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Színláz Társulat – Függés
Szabina, a beteg táncosnő hosszú évekkel korábban elkövetett bűncselekménye következményei elől bujkál egy romos, bontásra ítélt gyárépületben. A szinte mozgásképtelenné vált nő egyedül neveli 15 éves húgát, Lilit. Gyakorlatilag a lány az egyetlen, aki összeköti őt a régi életével, és a külvilággal. Szabina a legjobbat akarja Lilinek, ugyanakkor mindent megtesz, hogy húgát magához kösse, elszigetelje. Ez úgy tűnik sikerül is- a lány korához képest is szokatlanul naiv, tapasztalatlan, gyerekes. Csak egy orvos látogatja, segíti néha őket, az ő viszonya azonban Szabinával igen feszült, úgy tűnik túl sokat tud a lány múltjáról. Nem tudni, miért érzi mégis kötelességének, hogy -akaratuk ellenére is- megpróbáljon segíteni a testvéreken.
Laboratorium Animae: Játsszunk Oidipuszt!!! avagy Oidipusz király
Az előadásról: "Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon Hogyan lehet ezt a klasszikus görög drámát színre vinni ma? Érdekel-e minket egy olyan történet, aminek a bemutatója időszámításunk előtt 426-ban volt? Mond-e nekünk valamit ez a történet? Nekünk igen! És szerintünk fontos, hogy megszólaltassuk. Csak az volt a kérdés, hogy hogyan. Elég kemény kihívás ez egy új, fiatal alternatív társulatnak. Úgy gondoltuk, hogy csak akkor, és csak úgy, ha saját magunkat keressük a görög drámában. Saját magunkban a dráma által megtaláljuk az antik görögöt, aki egy egységben él a várossal, a világgal, az istenekkel. Arra törekedtünk, hogy felismerjük Oidipuszban az emberit, és ezáltal jussunk el a transzcendensig. Akkor klasszikusan az Oidipusz király története röviden: Thébai városát pestisjárvány sújtja, mert a sok évvel azelőtt megölt Laiosz király gyilkosát még mindig nem találták és büntették meg. Oidipusz, aki közvetlenül Laiosz után lett Thébai uralkodója, nagy erővel lát a gyilkos kereséséhez, ám nagy megdöbbenésére és felháborodására Teiresziasz, a vak jós azt állítja, hogy a gyilkos ő maga, és homályosan ugyan, de egyéb szörnyűségekkel is vádolja. Mint a legelszántabb nyomozó lát neki Oidipusz a szálak felgöngyölítéséhez, és érkezik el a szörnyű igazsághoz, hogy ő a gyilkos és a vérfertőző, éppen úgy történt, ahogy a jóslatok megmondták. Az előadás meghívást kapott a Collegium Budapestbe, egy tudományos fesztivál keretén belül. Karsai György, görög filológus ajánlásával.
A kis vakond, akinek a fejére csináltak- A HOPPart társulat előadása – a N6N7 Fesztivál keretén belül
„akiket lecsinálnak, rögtön becsinálnak és úgy tesznek, mintha nem zavarná őket az orrfacsarás. ám a vakondok, vagy mondjuk ki: a valaki, a bárki, az akárki, nem így tesz. utánajár. miért? miért ne? erről szól ez a szócsavarás. felkelt endre a cserben - versben, hexameterben.” Herczeg Tamás, Szilágyi Katalin, Szamosi Zsófi, Kiss Diána Magdolna, Barabás Richárd
A fajok eredete - a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Szuper Irma - a KoMa társulat előadása
Volt egyszer egy falu, annak pedig egy tanítónője, aki nemcsak betűvetésre tanította a gyerekeket, hanem környezetük tárgyainak megbecsülésére is. És nemcsak szavakkal, hanem össze is gyűjtött egy múzeumra való anyagot, melyet aztán kedves falujának, Monostorapátinak adott. El is nevezték Szuper Irmának.
Zaccjósda- Tárnok Marica és Gergye Krisztián társulatának előadása- BEMUTATÓ
-bábszínház felnőtteknek- “Ma valami olyan dolog történik, ami az Ön számára rendeltetett. Mindez a sors akarata. Lehet ez egészen kis esemény, de lehet olyan is, ami hosszú távon átrendezi az életét. Ön most a Sorsát éli, ha akarja, ha nem.” (www.holnapi_joslat.hu)
Zaccjósda- Tárnok Marica és Gergye Krisztián társulatának előadása
Bábszínház felnőtteknek- “Ma valami olyan dolog történik, ami az Ön számára rendeltetett. Mindez a sors akarata. Lehet ez egészen kis esemény, de lehet olyan is, ami hosszú távon átrendezi az életét. Ön most a Sorsát éli, ha akarja, ha nem.” (www.holnapi_joslat.hu)

Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
FÜGGETLENÜL egyMÁSért – VI.P
FÜGGETLENÜL egyMÁSért – VI.P - független színházi jótékonysági esemény a vörösiszap-katasztrófa károsultjaiért 2010. DECEMBER 19-20-21. A KOMA ötlete alapján, a MU Színház bíztatásával egy jótékonysági kezdeményezést indítunk útjára, amikor azt mondjuk, hogy független színházi társulatok és színházi befogadóhelyek nehéz helyzetük ellenére is összefognak, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak: hét csapat és két befogadóhely három napig tartó jótékonysági eseményt kezdeményez adománygyűjtés céljával.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
A Színek Háborúja- A TÁP Varieté és Performance Színház előadása
A piros, a sárga, és a kék szín vitatkoznak a művészetről. Rájönnek, hogy a művészet egyetlen hiteles megnyilvánulási formája a háború. Akcióba lépnek...
A fajok eredete - a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Alatta, felette, kintről be, bentről ki- A TÁP Színház előadása
Van egy tucat színész, rendező, igazgató, kurátor, mindenkinek van egy története. A történetek körbe járnak, megszakadnak, már nem is tudjuk, hogy kié is igazán. Keveredik a személyes a közössel a valós a hamissal. Nem kell vigyázni, úgyis csalás…
Vinnai András: SZJ9231 - avagy a művtev vége a KoMa társulat előadása
2010-re elfogy az olaj, a világgazdaság összeroppan az interticket rendszerével együtt. Leáll az áramszolgáltatás, nincs többé fűtés, se közlekedés, se egészségügyi rendszer. A színházakat eltüzelik, a melegebb jelmezeket széthordják, a nézők visszatérnek a földműveléshez és az állattenyésztéshez. Reklámszakemberekre, informatikusokra és űrhajósokra semmi szükség a továbbiakban. Akik eddig gombokat nyomkodtak, most kénytelenek lesznek ekét és szarvasmarhát ragadni, de…
Szuper Irma- A KOMA társulat előadása
Volt egyszer egy falu, annak pedig egy tanítónője, aki nemcsak betűvetésre tanította a gyerekeket, hanem környezetük tárgyainak megbecsülésére is. És nemcsak szavakkal, hanem össze is gyűjtött egy múzeumra való anyagot, melyet aztán kedves falujának, Monostorapátinak adott. El is nevezték Szuper Irmának.
A Színek Háborúja- A TÁP Színház előadása UTOLSÓ ELŐADÁS
A piros, a sárga, és a kék szín vitatkoznak a művészetről. Rájönnek, hogy a művészet egyetlen hiteles megnyilvánulási formája a háború. Akcióba lépnek...
Kraft- az N szektor előadása
Kraft- az N szektor előadása Szereplők: Seres Dániel; Gerlits Réka; László Attila; Előd Álmos; Hollai Anna; Kis - Kovács Luca; Gáspár Kata Látvány: Géms József; Rendezte: László Attila
Baróthy Angyalai
Provokatív dalszövegek nagyon híres dalokra. Aki látott már Krízis-dalestet, Zsámbéki Máté-osztályos előadást vagy Zu Sammen-koncertet, tudja, miről beszélek. Három gyönyörű színésznő. Pusztuljon az összes rendszerváltó. Az élet szeretett ma végleg énbelém.

"Eljövök érted"- a kezdet- a HOPPart társulat előadása a Sirály iskolai beavató színházi programjának keretén belül, a FÜGE támogatásával, a TÁMOP 3.2.11/10. pályázati forrásból
Szappanopera-opera- Minden kezdet zenés. Eljövök érted, ne legyél egyedül. Vár a vidám elanyátlanodás. Kikapcsoltuk a gépi nevetést, helyette hangjegyet hangjegyre halmozunk. Magas "c"-veszély! A nézőtérre üvegpoharat bevinni veszélyes. Reped. Exklúzív porcelán vagy gazdagék Bercije: ez itt a kérdés. A válasz: büdös macska. Ja, és minden beteg hazudik.
Élni- a Sodó társulat előadása NYILVÁNOS FŐPRÓBA
Négy Akárki története: az emberé, aki valamiben hisz, az erős férfié, a jólelkű baráté és a mindenek fölött álló, örök nőé.
Élni- a Sodó társulat előadása BEMUTATÓ
Négy Akárki története: az emberé, aki valamiben hisz, az erős férfié, a jólelkű baráté és a mindenek fölött álló, örök nőé.
Élni- a Sodó társulat előadása

The Beach- a Kosztolányi Dezső Színház/ Urbán András társulatának előadása
A félelem a morál utolsó menedéke. De csak mint negatív lenyomat van jelen. Akit legyőzött a félelem, az legyőzte a morált, ám nem tud immorális lenni sem. A világ közönye a morál első fölmondása. Nem viszonyítási pont, hiányával sem tüntet, nincs, mintha soha nem is lett volna. Albert Camus Közöny c. regénye alapján
Alatta, felette, kintről be, bentről ki- A TÁP Színház előadása
Van egy tucat színész, rendező, igazgató, kurátor, mindenkinek van egy története. A történetek körbe járnak, megszakadnak, már nem is tudjuk, hogy kié is igazán. Keveredik a személyes a közössel a valós a hamissal. Nem kell vigyázni, úgyis csalás…
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása a Sirály iskolai beavató színházi programjának keretén belül, a FÜGE támogatásával, a TÁMOP 3.2.11/10. pályázati forrásból
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
SZJ9231 avagy a művtev vége- A KOMA társulat előadása
Nincs az a társadalmi átszerveződés, ami egy színészt letéríthetne a pályáról. De. Van. A 2010-es épp ebből a fajtából való. Váltani kell. A számlatömbödet elfelejtheted. A művtev.-nek vége.
Szuper Irma- a KOMA társulat előadása UTOLSÓ ELŐADÁS
Volt egyszer egy falu, annak pedig egy tanítónője, aki nemcsak betűvetésre tanította a gyerekeket, hanem környezetük tárgyainak megbecsülésére is. És nemcsak szavakkal, hanem össze is gyűjtött egy múzeumra való anyagot, melyet aztán kedves falujának, Monostorapátinak adott. El is nevezték Szuper Irmának.
Játsszunk Oidipuszt!- a Laboratorium Animae előadása
"Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon
Szabotőrök
Az íróiskola diákjainak jelenetei szkeccsszerű felolvasószínházi előadásban kelnek életre. Krimi-kaleidoszkóp, avagy hány történet rejtőzik egyetlen jelenetben?
Eljövök érted- A kezdet-a HOPPart társulat előadása
Szappanopera-opera- Minden kezdet zenés. Eljövök érted, ne legyél egyedül. Vár a vidám elanyátlanodás. Kikapcsoltuk a gépi nevetést, helyette hangjegyet hangjegyre halmozunk. Magas "c"-veszély! A nézőtérre üvegpoharat bevinni veszélyes. Reped. Exklúzív porcelán vagy gazdagék Bercije: ez itt a kérdés. A válasz: büdös macska. Ja, és minden beteg hazudik.
Garaczi László: Plazma- a KOMA társulat előadása
"Plazmavilág: a karakterek, helyzetek, történések folyamatos forma- és halmazállapot változáson mennek keresztül. Felismerhetőek egy város, Budapest körvonalai, helyzetei, figurái. A konkrét és mégis relatív térben keresünk formát, jellemet, igazságot, törvényt. A darab szereplői bár mai, városi magyarok, ugyanakkor külsőleg és belsőleg a plazmaság "törvénye" alatt állnak: egyik jelenetből úgy folynak át a másikba, mint különböző színű folyadékok, különböző formájú edényekbe (hajszálcsövesség)."
Játsszunk Oidipuszt!- a Laboratorium Animae előadása
"Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon
Élni- a Sodó társulat előadása
Négy Akárki története: az emberé, aki valamiben hisz, az erős férfié, a jólelkű baráté és a mindenek fölött álló, örök nőé
A Marginális- Szakonyi Györk előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
SZJ9231 avagy a művtev vége- A KOMA társulat előadása
Nincs az a társadalmi átszerveződés, ami egy színészt letéríthetne a pályáról. De. Van. A 2010-es épp ebből a fajtából való. Váltani kell. A számlatömbödet elfelejtheted. A művtev.-nek vége.
SZJ9231 avagy a művtev vége- A KOMA társulat előadása
Nincs az a társadalmi átszerveződés, ami egy színészt letéríthetne a pályáról. De. Van. A 2010-es épp ebből a fajtából való. Váltani kell. A számlatömbödet elfelejtheted. A művtev.-nek vége.
Marginális- Szakonyi Györk előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
Utópia- Harmadik Hang Haza és a MOME előadása
„A közel nem a távoli ellentéte, hanem a feléje tett első, döntő lépés. Az abszolútum csak addig utópia, amíg a tőle elválasztó teret nem alakítjuk át közelségek füzérévé. (…) Az ember saját, tágabb valója, terjeszkedő, a közelségre rávetülő valója az abszolútum egyedüli, igazi partnere.”
Utópia- Harmadik Hang Haza és a MOME előadás
„A közel nem a távoli ellentéte, hanem a feléje tett első, döntő lépés. Az abszolútum csak addig utópia, amíg a tőle elválasztó teret nem alakítjuk át közelségek füzérévé. (…) Az ember saját, tágabb valója, terjeszkedő, a közelségre rávetülő valója az abszolútum egyedüli, igazi partnere.”
Kraft- az N szektor előadása
Kraft- az N szektor előadása Szereplők: Seres Dániel; Gerlits Réka; László Attila; Előd Álmos; Hollai Anna; Kis - Kovács Luca; Gáspár Kata Látvány: Géms József; Rendezte: László Attila
Kraft- az N szektor előadása
Kraft- az N szektor előadása Szereplők: Seres Dániel; Gerlits Réka; László Attila; Előd Álmos; Hollai Anna; Kis - Kovács Luca; Gáspár Kata Látvány: Géms József; Rendezte: László Attila
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
A kis vakond, akinek a fejére csináltak- a HOPPart társulat előadása
A kis vakond, akinek a fejére csináltak- a HOPPart társulat előadása- a Sirály iskolai beavató színházi programjának keretén belül, a FÜGE támogatásával, a TÁMOP 3.2.11/10. pályázati forrásból
Bemutató: A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Alatta, felette, kintről be, bentről ki- A TÁP Színház előadása
Van egy tucat színész, rendező, igazgató, kurátor, mindenkinek van egy története. A történetek körbe járnak, megszakadnak, már nem is tudjuk, hogy kié is igazán. Keveredik a személyes a közössel a valós a hamissal. Nem kell vigyázni, úgyis csalás…
Marginális- Szakonyi Györk előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
A Színek Háborúja- A TÁP Színház előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
A Színek Háborúja- A TÁP Színház előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
A kis vakond, akinek a fejére csináltak- a HOPPart társulat előadása
„akiket lecsinálnak, rögtön becsinálnak és úgy tesznek, mintha nem zavarná őket az orrfacsarás. ám a vakondok, vagy mondjuk ki: a valaki, a bárki, az akárki, nem így tesz. utánajár. miért? miért ne? erről szól ez a szócsavarás. felkelt endre a cserben - versben, hexameterben.”
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Alatta, felette, kintről be, bentről ki- A TÁP Színház előadása
Van egy tucat színész, rendező, igazgató, kurátor, mindenkinek van egy története. A történetek körbe járnak, megszakadnak, már nem is tudjuk, hogy kié is igazán. Keveredik a személyes a közössel a valós a hamissal. Nem kell vigyázni, úgyis csalás…
Alatta, felette, kintről be, bentről ki- A TÁP Színház előadása
Van egy tucat színész, rendező, igazgató, kurátor, mindenkinek van egy története. A történetek körbe járnak, megszakadnak, már nem is tudjuk, hogy kié is igazán. Keveredik a személyes a közössel a valós a hamissal. Nem kell vigyázni, úgyis csalás…
Bemutató: A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Vinnai András: SZJ9231 - avagy a művtev vége a KoMa társulat előadása
2010-re elfogy az olaj, a világgazdaság összeroppan az interticket rendszerével együtt. Leáll az áramszolgáltatás, nincs többé fűtés, se közlekedés, se egészségügyi rendszer. A színházakat eltüzelik, a melegebb jelmezeket széthordják, a nézők visszatérnek a földműveléshez és az állattenyésztéshez. Reklámszakemberekre, informatikusokra és űrhajósokra semmi szükség a továbbiakban. Akik eddig gombokat nyomkodtak, most kénytelenek lesznek ekét és szarvasmarhát ragadni, de…
A Színek Háborúja- A TÁP Színház előadása
Mint ahogyan hasonló című verse, a Marginális című előadás is Szakonyi Györk önvallomásának tekinthető. Szakonyi, aki táncművészként Nagy József társulatának, a Jel Színháznak alapító tagja, ebben a darabban eltávolodva ezektől a táncos gyökerektől, egy szövegközpontú, pszichoterapetikus önanalízist kísérel meg, amely által lassan az egyén élettörténetéből (tragédiáiból) kibontakozik a család tragikuma is. Az egyéni sors a freudi gondolatiság nyomvonalát követve a szülőkhöz, az anyához és az apához (közvetve pedig a nagyszülőkhöz) való viszonyban alakul.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést.
SZJ9231 avagy a művtev vége- A KOMA társulat előadása
Nincs az a társadalmi átszerveződés, ami egy színészt letéríthetne a pályáról. De. Van. A 2010-es épp ebből a fajtából való. Váltani kell. A számlatömbödet elfelejtheted. A művtev.-nek vége.
SZJ9231 avagy a művtev vége- A KOMA társulat előadása
Nincs az a társadalmi átszerveződés, ami egy színészt letéríthetne a pályáról. De. Van. A 2010-es épp ebből a fajtából való. Váltani kell. A számlatömbödet elfelejtheted. A művtev.-nek vége.
Takátsy Péter: Para-frázis- A Manna és a TÁP Színház közös produkciója BEMUTATÓ
A régiek szerint, ha valamit álmodunk, ne keressünk rá magyarázatot és különösen ne osszuk meg másokkal, „fejtegetés” céljából. A történet különös hangsúlyt fektet a családon belüli erős szagra.
Kraft- az N szektor előadása
Kraft- az N szektor előadása Szereplők: Seres Dániel; Gerlits Réka; László Attila; Előd Álmos; Hollai Anna; Kis - Kovács Luca; Gáspár Kata Látvány: Géms József; Rendezte: László Attila
Kraft- az N szektor előadása
Kraft- az N szektor előadása Szereplők: Seres Dániel; Gerlits Réka; László Attila; Előd Álmos; Hollai Anna; Kis - Kovács Luca; Gáspár Kata Látvány: Géms József; Rendezte: László Attila
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Baróthy Angyalai
Provokatív dalszövegek nagyon híres dalokra. Aki látott már Krízis-dalestet, Zsámbéki Máté-osztályos előadást vagy Zu Sammen-koncertet, tudja, miről beszélek. Három gyönyörű színésznő. Pusztuljon az összes rendszerváltó. Az élet szeretett ma végleg énbelém.
Eljövök érted- A kezdet-a HOPPart társulat előadása
Szappanopera-opera- Minden kezdet zenés. Eljövök érted, ne legyél egyedül. Vár a vidám elanyátlanodás. Kikapcsoltuk a gépi nevetést, helyette hangjegyet hangjegyre halmozunk. Magas "c"-veszély! A nézőtérre üvegpoharat bevinni veszélyes. Reped. Exklúzív porcelán vagy gazdagék Bercije: ez itt a kérdés. A válasz: büdös macska. Ja, és minden beteg hazudik.
Gyáva-a a Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása- a Sirály iskolai beavató színházi programjának keretén belül, a FÜGE támogatásával, a TÁMOP 3.2.11/10. pályázati forrásból
Van elvonás és van hidegrázás és hátfájás és fogfájás és fejfájás és a lábad fáj és minden fáj, aztán van drogambulancia, van rivotril, van depridol, meg recept, meg altató, meg nyugtató, ez megnyugtató...
Jevgenyij Svarc/ Parti Nagy Lajos- Sárkány-KOMA társulat előadása
A SÁRKÁNY NÉGYSZÁZ ÉVE TARTÓ DIKTATÚRÁJA ÉS EGY SZABADSÁGHARCOS ELSZÁNTSÁGA…
Mi jár a fejedben Antigoné? - a Laboratorium Animae előadása NYILVÁNOS FŐPRÓBA
Érdekes lehet az, hogy mi zajlódik le egy 18 éves lányban, aki úgy dönt, hogy öngyilkos lesz egy „nemes” cél érdekében. Kit akar legyőzni a lány? A zsarnokságot? A törvénytelenséget? Az igazságtalanságot? Önmagát? Hogyan képes egy ember olyan helyzetbe kerülni, hogy a halál számára tényleges megváltás legyen? Vajon mi járhat Antigoné fejében az elhatározáskor? Tudatában van a valóságnak? Vagy egy egészen más valóság vezeti őt? Mi jár a fejedben Antigoné?
A fajok eredete- a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése
Játsszunk Oidipuszt!- a Laboratorium Animae előadása
"Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon
Takátsy Péter: Para-frázis- A Manna és a TÁP Színház közös produkciója
A régiek szerint, ha valamit álmodunk, ne keressünk rá magyarázatot és különösen ne osszuk meg másokkal, „fejtegetés” céljából. A történet különös hangsúlyt fektet a családon belüli erős szagra.
SZJ9231 avagy a művtev vége- A KOMA társulat előadása
a Sirály iskolai beavató színházi programjának keretén belül, a FÜGE támogatásával, a TÁMOP 3.2.11/10. pályázati forrásból Nincs az a társadalmi átszerveződés, ami egy színészt letéríthetne a pályáról. De. Van. A 2010-es épp ebből a fajtából való. Váltani kell. A számlatömbödet elfelejtheted. A művtev.-nek vége.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ UTOLSÓ ELŐADÁS!!!
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést. Szereplők: Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Szabó Zola, Lőrincz Zsuzsa
NORWAY.TODAY- a Pulzus és Sala Mica közös produkciója- magyarországi BEMUTATÓ
Gondolsz, vagy gondoltál öngyilkosságra? Köztünk a helyed. Csoportunk (alt.suicide.holiday) minden tagja meg fog érteni. Eddigi sikerlistánkon 14 öngyilkosság szerepel. Itt nem fárasztanak majd ragyogó, boldog emberek. Nálunk nem tabutéma a hogyan, a kivel, a mikor. Mi nem hívunk segítséget, hogy gátoljon téged. Gyere!
Játsszunk Oidipuszt!- a Laboratorium Animae előadása
"Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon
Lüszisztráté, avagy a hálófülkék forradalma- a SALTO MOR(t)ALE társulat előadása
Zenés erotikus politikai komédia két felvonásban.
Mi jár a fejedben Antigoné? - a Laboratorium Animae előadása- BEMUTATÓ
Érdekes lehet az, hogy mi zajlódik le egy 18 éves lányban, aki úgy dönt, hogy öngyilkos lesz egy „nemes” cél érdekében. Kit akar legyőzni a lány? A zsarnokságot? A törvénytelenséget? Az igazságtalanságot? Önmagát? Hogyan képes egy ember olyan helyzetbe kerülni, hogy a halál számára tényleges megváltás legyen? Vajon mi járhat Antigoné fejében az elhatározáskor? Tudatában van a valóságnak? Vagy egy egészen más valóság vezeti őt? Mi jár a fejedben Antigoné?
Mi jár a fejedben Antigoné? - a Laboratorium Animae előadása
Érdekes lehet az, hogy mi zajlódik le egy 18 éves lányban, aki úgy dönt, hogy öngyilkos lesz egy „nemes” cél érdekében. Kit akar legyőzni a lány? A zsarnokságot? A törvénytelenséget? Az igazságtalanságot? Önmagát? Hogyan képes egy ember olyan helyzetbe kerülni, hogy a halál számára tényleges megváltás legyen? Vajon mi járhat Antigoné fejében az elhatározáskor? Tudatában van a valóságnak? Vagy egy egészen más valóság vezeti őt? Mi jár a fejedben Antigoné?
Baróthy Angyalai
Provokatív dalszövegek nagyon híres dalokra. Aki látott már Krízis-dalestet, Zsámbéki Máté-osztályos előadást vagy Zu Sammen-koncertet, tudja, miről beszélek. Három gyönyörű színésznő. Pusztuljon az összes rendszerváltó. Az élet szeretett ma végleg énbelém.
Mi jár a fejedben Antigoné? - a Laboratorium Animae előadása
Érdekes lehet az, hogy mi zajlódik le egy 18 éves lányban, aki úgy dönt, hogy öngyilkos lesz egy „nemes” cél érdekében. Kit akar legyőzni a lány? A zsarnokságot? A törvénytelenséget? Az igazságtalanságot? Önmagát? Hogyan képes egy ember olyan helyzetbe kerülni, hogy a halál számára tényleges megváltás legyen? Vajon mi járhat Antigoné fejében az elhatározáskor? Tudatában van a valóságnak? Vagy egy egészen más valóság vezeti őt? Mi jár a fejedben Antigoné?
Vass Imre - Várandós/Expecting Blek/Black – Blank - Rampant - performansz/hagyományőzrő színjáték
A Várandós/Expecting egy performansz sorozat első epizódja, amely a Budapest Fringe 2.0 fesztivál kereteiben lett bemutatva a Sirály!-ban. 28 perces eseményfolyam körökről, köztes terekről és a tobozmirigyről. Várok valakire/valamire. Tudom, hogy jön… mert hívtam. Én meg készülök, előkészítem a terepet, rendet rakok, kívül, belül. Jó anya leszek vajon? A Blek/Black-Blank-Rampant a második helyzetjelentés áldott állapotomról. A kezdeti sötétben tapogatózás után még mélyebbre hatolunk a sötétségben, meglátjuk lehet-e még húzni a szaturáción. A linearitás és a közérthetőség véget a két performansz egy estén lesz látható.
Játsszunk Oidipuszt!- a Laboratorium Animae előadása
"Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon
Szeretettel Charlie- a Laboratorium Animae előadása
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak c. regénye alapján
Játék- A Várandós performansz sorozat IV. [befejező] epizódja - Kvantum/Kontemplatív színház BEMUTATÓ
Játszani fogunk. Mint minden más játékban itt is vannak szabályok. A szabályokat meg lehet szegni, de tudnod kell, hogy ezzel rontani fogsz a játék minőségén. A szabályszegésért büntetés jár, végső esetben eltiltás. De miért is tennél ilyet? Azért vagy itt, mert önként vállaltad, hogy részt veszel a játékban és elfogadod szabályokat. A térkép nem a terep, a játék komoly dolog.
Vass Imre - Várandós/Eredet- performansz/hagyományőrző színjáték
A Várandós című egy önreflektív , hangos gondolkodás az állapotomról az első trimeszter derekán. Merengés születésről és halálról, álmodásról, tobozmirigyről, mintákról, körökről. Ugyanakkor ez egy rendkívül reményteli időszak. Az Eredet a második helyzetjelentés. Itt az egyes szám első személy áthelyeződik a befogadó személyéről az érkező entitásra, fény derül kilétére, az ő személyes történetére, sőt még többre is.
Ennyi- a Fantom Csoport előadása BEMUTATÓ
Egy fiatalember keresi önmagát. Keresi önmagában és önmagán kívül, családjában, kapcsolataiban, az alkotásban, pótszerekben és pótcselekvésekben, lázálmokban és lázadásokban, alakváltásokban és ballépésekben.
Ennyi- a Fantom Csoport előadása
Egy fiatalember keresi önmagát. Keresi önmagában és önmagán kívül, családjában, kapcsolataiban, az alkotásban, pótszerekben és pótcselekvésekben, lázálmokban és lázadásokban, alakváltásokban és ballépésekben.
Vándoristenek- a Városi Színház/ Sirály és a Krétakör koprodukciója- FOGASHÁZ
Színházi társasjáték Egy kísérletben, színház társasjátékban való részvételre invitáljuk a nézőket. A Vándoristenek teljes egészében improvizáció. Nincs megírt szöveg, nincs állandó történet, minden ott, abban a pillanatban születik, és tele van a színészek számára is valódi meglepetéssel. Védőháló nélkül játszunk. A színészek csak annyit tudnak, amennyit valóban tudnának, ha ugyanaz a való életben történne meg velük. Tehát tényleg nem tudják, ki fog befordulni a sarkon, nem tudják, a másik mit forgat a fejében, és mit fog cselekedni. A történések váratlansága miatt nincs idő a színészkedésre, helyette megtörténnek a dolgok, ott a nézők előtt, első indulatból. Kísérletünk másfajta figyelmet igényel a nézőtől, mint amihez a színházakban hozzászoktunk. Nagyobb játékkedvet, együttműködést. Szereplők: Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Stork Natasa, Terhes Sándor
Játsszunk Oidipuszt!- a Laboratorium Animae előadása
"Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?" Szophoklész "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." John Lennon
Ennyi- a Fantom Csoport előadása
Egy fiatalember keresi önmagát. Keresi önmagában és önmagán kívül, családjában, kapcsolataiban, az alkotásban, pótszerekben és pótcselekvésekben, lázálmokban és lázadásokban, alakváltásokban és ballépésekben.
Ennyi- a Fantom Csoport előadása
Egy fiatalember keresi önmagát. Keresi önmagában és önmagán kívül, családjában, kapcsolataiban, az alkotásban, pótszerekben és pótcselekvésekben, lázálmokban és lázadásokban, alakváltásokban és ballépésekben.
Vass Imre - Véres csata BEMUTATÓ
A négy részes, Várandós performansz sorozat harmadik állomása a Véres csata. Feldmár András véleménye szerint a születés négy fő fázisra bontható: nagyon jó bent nincs kijárat véres csata nagyon jó kint
Takátsy Péter: Para-frázis- A Manna és a TÁP Színház közös produkciója
A régiek szerint, ha valamit álmodunk, ne keressünk rá magyarázatot és különösen ne osszuk meg másokkal, „fejtegetés” céljából. A történet különös hangsúlyt fektet a családon belüli erős szagra.
Ennyi- a Fantom Csoport előadása
Egy fiatalember keresi önmagát. Keresi önmagában és önmagán kívül, családjában, kapcsolataiban, az alkotásban, pótszerekben és pótcselekvésekben, lázálmokban és lázadásokban, alakváltásokban és ballépésekben.
NORWAY.TODAY- a Pulzus és Sala Mica közös produkciója