Kürtkvartett
Kürtkvartett: Bernhard Weber Aleksei Mitjusin Kerry Turner Heinrich Hübler: Koncsertó 4 kürtre és zongorára
Most komolyan!
Remélhetően nem kell sokat várni, hogy a tél egy évre újra elköszönjön, és megérkezzen helyette az üdítő tavasz. Addig is, míg várakozunk, szükségünk van a melegedésre. A Sirály klub ezúttal is szeretettel várja vendégeit egy télbúcsúztató "Most komolyan" koncertre. A kellemes, meleg hangulatról ezúttal Márfi Eszter, fuvolista és kamaraegyüttese, valamint a finom, fűszeres forralt bor gondoskodik, amivel vendégeinknek szeretnék kedveskedni.
Most komolyan!
A "Most komolyan!" koncertsorozat célkitűzése, hogy elérhetővé, emberközelivé tegye a komolyzenét. Otthonául a hangulatos és népszerű Sirály klub szolgál, amely baráti beszélgetések kellemes helyszíneként a koncertet követően is szívesen marasztalja a vendégeket. A koncertsorozat újabb állomásaként egy zongora-hegedű duót hallgathat meg a nagyérdemű publikum a Zeneakadémia tanulóinak előadásában közel egy órán át. A közelmúltból még "kísértő" szilveszteri hangulatot megidézve pezsgőt és zsíros kenyeret szolgálunk fel a hallgatóság számára.
Most komolyan!
A "Most komolyan!" koncertsorozat célkitűzése, hogy elérhetővé, emberközelivé tegye a komolyzenét. Otthonául a hangulatos és népszerű Sirály klub szolgál, amely baráti beszélgetések kellemes helyszíneként a koncertet követően is szívesen marasztalja a vendégeket.
Most komolyan!
A "Most komolyan!" koncertsorozat célkitűzése, hogy elérhetővé, emberközelivé tegye a komolyzenét. Otthonául a hangulatos és népszerű Sirály klub szolgál, amely baráti beszélgetések kellemes helyszíneként a koncertet követően is szívesen marasztalja a vendégeket.
Most komolyan!
Május 5-én ismét a Sirály klubba invitálunk minden kedves zenerajongót. A legújabb Most komolyan! keretében egy zongora-cselló darabot és egy zongoranégyest élvezhet a közönség. Visszatérő vendégeink már tudhatják, hogy a Most komolyan! koncertek családias hangulata és a Zeneakadémia fiatal tehetségeinek előadása mindig garanciát jelent egy kellemes koraesti kikapcsolódáshoz. Az előző alkalmaknak megfelelően ezúttal is étellel és itallal várjuk vendégeinket.
Borpalota & Miegymás Most-Komolyan Koncertsorozat
Ne üljön otthon senki péntek 13-án, mi védelmet biztosítunk a szerencsétlenségek ellen!:) Ráadásul remek programot is kínálunk alternetívaként. A Borospince Estek sorozat második állomásán a Mátra borvidéki Borpalota borok kerülnek terítékre, míg a muzsikát a kortárs jazz-zenét játszó Miegymás zenekar szolgáltatja.